ATHÉN VÁROSA

Athén Görögország fővárosa és egyben második legnagyobb városa is. Athén uralja Attika régiót és egyike a világ legrégibb városainak, a maga 3400 éves rögzített történelmével és legrégibb emberi jelenléttel az i.e. 11. és 7. század körüli korból.

A klasszikus időszak öröksége még mindig jelen van a városban, amit az ősi műemlékek és a művészeti munkák mutatják. Ezek közül is a leghíresebb a Parthenon, amit a korai Nyugati társadalom egy kulcsfontosságú jelképe. A város megőrizte Római és Bizánci műemlékeit is csak úgy, mint kisebb, Ottomán műelméket is.

A modern kor nevezetességei, visszanyúlnak az athéni intézményekre az 1834-es független Görög állam idejére, beleértve a Hellén Parlamentet (19. sz.) és az Athéni Trilógiát alkotó Görög Nemzeti Könyvtárat, az Athéni Egyetemet és az Athéni Akadémiát.

Athén volt az otthona az első modern kori Olimpiai Játékoknak 1896-ban és 108 ével később, 2004-ben a Nyári Olimpiai Játékoknak. Athén az otthona a Nemzeti Régészeti Múzeumnak, vele együtt a világ legnagyobb ősi Görög antikvitások gyűjteményének, csak úgy, mint az új Akropolisz Múzeumnak.

Az Athéni Akropolisz

Elérhető, ha a 2-es Metróvonalon utazva leszállunk az Akropolisz állomásnál. Az állomás mozgólépcsőjén felérve, fordulj balra, néhány méterrel arrébb ismét balra és ekkor a „Dionysiou Areopagitou Street” után találod magad, ahol jobb oldalon elénk magasodik az Akropolisz hatalmas tömege. Felfelé haladva az enyhe emelkedőn elhaladunk az új Akropolisz Múzeum mellett és balra egy neoklasszikus kastély.

www.acropolisofathens.gr

Az Új Akropolisz Múzeum

Az Akropolisz Múzeum egy régészeti múzeum, ami az athéni Akropolisznál talált leleltekre fókuszál. A múzeum azért jött létre, hogy otthona legyen minden ereklyének, amit a sziklán találnak a Görög Bronz kortól a Római és Bizánci Görög leletig. Ugyancsak itt található a Makrygianni régészeti lelet, egy része a Római valamint a korai Bizánci Athén romjai.

Új Akropolisz Múzeum, 2-4 Makrygianni Street, Tel.: +30 210 9241043, www.theacropolismuseum.gr/en

A Nemzeti Régészeti Múzeum

Az Athéni Nemzeti Régészeti Múzeum Görögország legnagyobb régészeti múzeuma és az egyik legfontosabb ősi Görög művészeteknek szentelt múzeuma is a világon. A maga bőséges gyűjteményével, több mint 11000 kiállítási tárggyal, a Görög civilizációról kapunk teljes körképet az Őstörténeti kezdetektől a Késő Ókorig.

Nemzeti Régészeti Múzeum, 44 Patission Street, Athens 10682, Tel.: +30 2132144800, www.namuseum.gr

A Panathenaic Stadium

Eredetileg az i.e. 4. században épült Panathenaea atlétikai eseményére. Ezen az évente megrendezett atlétikai eseményen a stadion helyt adott olyan versenyeknek, mint a boksz, távolugrás, gerelyhajítás, szekér – és lóversenynek. Úgy is ismert, hogy a Kallimarmaron (gyönyörű márvány). 1896-ban újjáépítették, hogy otthont adjon az Első Modern Olimpiai játékoknak. Ez az egyetlen olyan stadion a világban, ami teljes egészében márványból épült és egyben a legrégebbik is. A stadion Athén, Pangrati központi kerületében található, a Nemzeti Kerttől keletre.

Vasileos Konstantinou Anevue, Mets (Myron Discobolus szobrával szemben), Tel: 210 75 22 984-6,

www.panathenaicstadium.gr

Megaron – Az Athéni Hangversenyterem

Az Athéni Hangversenyterem átfogó lehetőséget biztosít mindenféle kulturális eseménynek. A legmagasabb követelmények szerint tervezett létesítmény a világ egyik leghatásosabbja a maga nemében. Különféle kulturális események ad otthont, mind művészeti mind oktatási téren.

Athén Concert Hall, Vassilisis Sofias Avenue & Kokkali Street, 115 21 Athens, Tel.: +30 210 7282000, www.megaron.gr

Plaka Terület

Plaka Athén régi történelmi negyede, ami az Akropolisz lankáit határolja északi és keleti irányban, labirintus-szerű utcáival és neoklasszikus építészetével. Plaka Athén ősi városának lakónegyedére épült. Úgy is ismert, mint az „Istenek Szomszédsága”, az Akropolisz közelsége és a sok régészeti lelőhelye miatt. Plaka az Akropolis északkeleti lejtőjén fekszik, a Sintagma és Monastiraki tér között. Az Adrianou utca (északról és délről) a legnagyobb és a legközpontibb utca Plaka-ban ami két részre osztja a felső területet. A felső rész – Ano Plaka – közvetlen az Akropolisz alatt helyezkedik el, és az alsó rész – Kato Plaka – ami a Sintagma és a Monastiraki között van.

A Plaka területen több múzeum is található, többek között az új Görög Zsidó Múzeum, a Görög Népművészeti Múzeum, egy melléképülettel, amely Ősi Népfürdő épülete volt, a Frissiras Múzeum, a Népi Hangszerek Múzeuma, Pavlos és Alexandra Kanellopoulou Múzeuma és az Anthén-i Egyetemi Múzeum. Régészeti kutatások bizonyítják, hogy az Adrianou utca Athén legrégebbi utcája, még mindig folyamatos használatban van, pontosan ugyanúgy, mint az őskorban.

Thission Terület

Thisseio Az Ősi Agora (i.e. 450-ben épült) végén található. Nevét Héphaisztosz Templomáról kapta, amit úgy is ismerünk, mint Thissio, ahogy régebben, a korai időkben, Theseusz Temploma. Az Akropolisz nyugati oldalán található Pnyx Hegy, ami a „Hang és Fény” shownak ad helyet. Pnyx volt az ősi idők athéni emberek találkozóhelye. Az Akropolisszal szemben van a Philopappou Hegy, Philopappus temetkezési síremlékével (egy Római konzul az i.sz. 2. századból) a tetején. Egy barlang is található itt, amit sokan Szókratész börtönének hisznek, ahol megitta a bürök mérgét. A történelmi Aigio Asomatoi egyház is a Theissio-n található. Ezen a területen sok kávétót és találkozóhelyet találhatunk, ami nyáron eléggé sokat látogatott terület. Thissio közelében metróállomást is találunk.

Monastiraki Terület

Monastiraki Athén óváros szomszédságában található bolhapiac és Athén egyik fő bevásárló negyede is. Ezen a területen találhatók ruházati butikok, ajándékboltok, különlegességek boltjai, valamint ez a terület fő turista látványossága Athénban, az alkudozással egybekötött vásárlás is. Ennek a területnek a fő utcái a „Pandrossou Street” és az „Adrianou Street”. A Monastiraki Metro Állomás a téren található, és megáll itt az 1-es és a 3-as athéni Metróvonal is.

Psyri Kerület

Psyri Athén dzsentrifikált környéke, ma már az éttermeiről, bárjairól, az élő zenéről és pár szállodájáról ismert. Manapság ez a kerület vált az egyik legdivatosabbá és trendibbé Athén központjában, ha szállás lehetőséget, szórakozást vagy vendéglátás nézzük. Psyri központi terét „Hősök Terének” hívjuk. Ez a felfedezések helyszíne. Délután 6 körül Psyri egy átalakuláson megy keresztül, a könnyűipari munkát felváltja a kávézók Mekkája, bárok, éttermek és egyebek. Athénban ennek a területnek a vegyes felhasználása nagyon sikeres. Az utcák telis tele vannak asztalokkal és székekkel, és ami napközben parkoló volt, estére dramatikusan átalakul éttermek kivilágított vacsorázó helyeivé. Tökéletes hely egy kicsit elvonulni a város nyüzsgésétől. Az emberek egész nap használják az utcát, de más - más okból. Vagy itt dolgoznak egész nap vagy kimennek estére egy jó szórakozást keresve. A legkönnyebb Psyri-ra eljutni az egyik kis utcán az Athinas Utcán lehet, ami az Attalos Hotel és a Monistiraki Tér között van.

Lycabettus Hegy

A Lycabettus Hegyről, Athén legmagasabb hegyéről teljes körképet kaphatunk a városról. A hegytető elérhető akár gyalog, akár autóval akár siklóval, ami a Ploutarchou utcáról indul, Kolonaki kerületben (közel az „Evangelismos” metróállomáshoz). Nyáron a főbb eseményeket és fesztiválokat tartanak itt. A hegy tetején található egy 19. századi St. György kápolna. Nem messze tőle van egy kisebb kávézó.

Syntagma Tér

A Syntagma Tér Athén Központi Területe; Köztér metróállomással, villamos megállókkal, buszmegállókkal, kiülős kávézókkal, fákkal és szökőkutakkal. A Syntagma terület a Belvárosi bevásárlóközpontja, Ermou utcának hívják, kisebb boltokkal és bevásárlóközpontokkal, utazási irodákkal, bankokkal, kávézókkal, gyorséttermekkel és éttermekkel és mindenfajta hotellel. Úgy is hívják, hogy az „Alkotmány Tere”, azért, mert a Parlamenttel szemben van, ott, ahol az „Ismeretlen Katona Sírja” is található, ahol méltóságok koszorúznak. Éjjel-nappal két őr vigyáz a területre, akik, görögül „Evzones” öltözéket, tradicionális, „szoknyás” egyenruhát viselnek. A Nemzeti Kert a Parlament mögött található. A Kerten belül van a Zappeion Kiállító terem. 1888-ban ez volt az első épület Európában, amit kimondottan kiállításokra és konferencia célokra terveztek.

Athéni Nemzeti Kert

A Nemzeti Kert nyitva áll a látogatók számára napkeltétől napnyugtáig. A főbejárat a Leoforos Amalias utcán található, ami a parkot megálmodó Királynőről kapta nevét. A park másik három bejáraton is megközelíthető: a központi, Vasilissis Sophias Sugárúton, a másik a Herodou Attikou utcáról, és a harmadik kapu összeköti a Nemzeti Kertet a Zappeion park területével. A Nemzeti Kert területén van kacsa-tó, egy Botanikai Múzeum, egy kis kávézó és Gyermekkönyvtár játszótérrel.

Az Olümpiai Zeusz-templom

Az Olümpiai Zeusz-templomot úgy is ismerhetjük, hogy az „Olympieion” vagy az Olümpiai Zeusz Oszlopai. Ez egy óriási romos templom Athén központjában, ami az Olümposzi Istenek Királyának, Zeusznak szántak. Közelében található Hadrianus Kapuja, amit i.sz. 132-ben építettek az ősi város és a római kori Athén városa között.

A templom az Akropolisztól Dél- Keleti irányban fekszik, kb. 700 m-re délre Athén központjától, közel a Syntagma térhez.

Vouliagmeni Tó

A Vouliagmeni tó az athéni Riviéra szívében, Attica természetes rejtett kincse. Idillikus környezetben ez a ritka geológiai képződmény arra vár, hogy felfedezzék. A tó sós vize, melyet mind a tenger vize mind a mélyből érkező termál forrásvíz táplál, természetes és egyedülálló termál – spa élményt biztosít.
http://www.limnivouliagmenis.gr/en/

error: Content is protected !!